VAGYIS AZ ADOMÁNYOZÓK TÖRTÉNETE...

"Szabadúszó" és amatőr állatvédő vagy inkább állatszerető ember vagyok, aki az interneten bogarászva egyrészt rengeteg szenvedő, jobb sorsra érdemes kutyát láttam, akik legtöbbször az emberi gazság, aljasság áldozatai és teljesen kiszolgáltatottak. Órákon át tudnék mesélni olyan kutyákról, akiket pl. azért adtak le (jobb esetben menhelyre, rosszabb esetre az Illatos úti sintértelepre, ahol betegség és altatás tizedeli őket), mert bolhás lett... vagy már öreg, nem hall úgy, nem őrzi a házat... vagy mert megunták... Emögött mind életek, kutyasorsok vannak! Ott ülnek a az aligtudokmegforulni méretű cellában és nem értik mit rontottak el, hogy egyszer csak a családból, a megszokott környezetükből egy betonplaccra dugják be őket, idegen, üvöltő faj- és sorstársak közé...

Másrészt belecsöppentem egy maroknyi csapat munkájába, akik nap mint nap tényleg erőn és pénztárcán felül, család, munka mellett folyamatosan mentenek kutyákat.

Nekik próbáltam segíteni. Mármint az állatoknak.

Magánemberként 2004. október elején elindítottam egy köremailt Jön a tél! címmel, amelyben menhelyek számára kértem segítséget még a téli fagyok előtt és amit 10 - 15 ismerősnek küldtem szét. Arra gondoltam, hogy ha csak pár ember segít, már az is több a semminél.

A tapasztalatom az - amit sokan személyesen elmondtak nekem -, hogy azért is volt sikeres a felhívás, mert egyrészt pénzt nem kértem, még csak tápot sem, mert azért is pénzt kell kiadni (más kérdés, hogy maguktól hoztak az emberek tápot :)))

Azonkívül sokan felvetették, hogy eszükbe sem jutott, hogy ilyen hétköznapi dologgal, mint egy koszlott takaró vagy egy régi lábas mennyit tudnak segíteni. Adományozóink azóta is rendre visszatérnek, folyamatosan gyűjtenek, és látogatják a menhelyeket; azok pedig rengeteget köszönhetnek nekik.

Harmadrészt minden elérhetőségemet feltüntettem és bizony jópáran telefonon leellenőrizték a levél ill. a szándék valódiságát.
Az eredmény minden képzeletemet felülmúlta - alig több mint 1 hónap alatt sikerült olyan mennyiségű adományt összegyűjteni, hogy az alábbi menhelyeknek jutott belőle:

Esztergom Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon
Vác Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány
Pomáz  
Gyömrő Árvácska Állatbarát Közhasznú Egyesület
Paks Vácikai Cerberus Alapítvány Állatmenhely
Ajka Ajka és Térsége Állatvédő Egyesület
Miskolc Miskolci Állatsegítő Alapítvány, Kutyamenhely - Pingyom
Ócsa Szent Ferenc Állatotthon
Tököl Elek-Ágh Alapítvány
Cegléd Ceglédi Állatotthon - Állatmenhely Nyílt Alapítvány
Biatorbágy Biatorbágy és Vidéke Állatvédő Egyesület
Budapest Noé Állatotthon / MiniMenhely 
Szentendre Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület
   

A garázsunk lett a SELC, a Solymári Logisztikai Elosztó Centrum, ami elég nagyképű elnevezés egy kissé lepukkant garázsnak…
Most már nem nagyon bírjuk az adományok begyűjtését, szállítását, elosztását, ezért hoztam létre ezt a honlapot.
Valamint azért, hogy minden segíteni akaró ember lássa, nem kell „hivatalos” állatvédőnek lenni ahhoz, hogy tegyünk valamit a szenvedő kutyákért, illetve hogy tudja mivel, hogyan és hol segíthet. Akár egy hasonló körlevéllel!


Azért is, mert nagyon jó lenne, ha önjáró mozgalommá válna a menhelyek megsegítése és az ország minden részében lenne pár ember, aki maga köré gyűjtene segítőket, elindítana egy köremailt a fenti tapasztalatok alapján vagy „akihalljaadjaát”-ot és így legalább a közvetlen környezetünkben lévő menhelyen és gyepmesteri telepen élő kutyák, macskák életét könnyebbé tehetnénk! Hiszen ezek a jószágok a mi lakóhelyünk, a mi ismerőseink, barátaink, szomszédaink elveszett, eltűnt, kidobott, megunt, leadott kutyái, mi emberek vagyunk felelősek a sorsukért, hisz teljesen kiszolgáltatottak nekünk.


KÉRLEK SEGíTS TE IS!


Minden adományozónak nagyon köszönjük a felajánlást, a segítséget!

Külön hálás köszönet Görög Ildinek, Puska Áginak, Teller Áginak a szállításért, ők képviselik a BLK-t, azaz a Belvárosi Logisztikai Központot - valamint Bódis Gábornak, a páromnak végtelen türelméért, jó ötleteiért, fizikai munkájáért :)


Megragadom itt is az alkalmat arra, hogy az első körben jelentkező közel 50-60 adományozónak- ha esetleg erre az oldalra téved -, azoknak, akik tulajdonképpen összegyűjtötték azt a több mázsa holmit, megköszönjem a segítségét még egyszer, ugyanis pont karácsony előtt mindannyiuk emilcíme eltűnt a gépemről és még csak egy ünnepi üdvözlő üzenetet (ÜÜÜ) sem tudtam nekik küldeni...

 


RÉSZLETEK AZ ADOMÁNYOZÓK LEVELEIBŐL:


"Kedves Csilla,

köszönöm gyors válaszát.
A körlevelet körbeküldtük jópár ismerősünknek és megpróbálunk begyűjteni minden hasznos holmit a barátoktól, ismerősöktől.
Plusz persze vinnénk mi is amink van.
Szívesen segítünk.
Ha gondolja, honlapunkon is szívesen közzétesszük a felhívásukat. Bár nem vág témába, de elég nagy a látogatottságunk, hátha lesz egy-két segítő szándékú emberke."

 

 

"Kedves Csilla!

Eljutott hozzám a körlevele az állatmenhellyel kapcsolatban.
Én és az egész családom állatbarát,annak ellenére, hogy a szakmám szűcs.Ez a paradoxon azonban ne zavarja Önt,a nagyapám volt ebben a szakmában
és a nyomdokait követem jómagam.
A nagykanizsai állatmenhelyt, pontosabban az állatokat élelemmel illetve amennyire tehetem anyagilag is támogattam.
Ami számításba jöhet Önnel kapcsolatban az pillanatnyilag annak alehetősége,hogy van és folyamatosan keletkezik olyan szabászati hulladék amely
az állatoknak télre jól jöhet. Természetesen amiben tudok segítek Önnek.
Várom válaszát..."

 

"Kedves Csilla!

Ildikó máris jelentkezett, nagyon örülök, mert 5 zsáknyi holmi (pléd,
paplan, frottir fürdőlepedő stb.) gyűlt össze, + néhány nagyméretű
műanyag tál. Sajnos szomorú apropóból is, mert a 3 kutyám (mindhárom
befogadott illetve talált kutya) közül most egy hónap leforgása alatt
2 meghalt
. Az egyik tisztes öregkort ért meg, e hónapban lett volna 15
éves, a másik egy 6 és fél éves gyönyörű német dog szuka volt, akit
csontrák miatt pénteken kellett elaltatni. Eléggé padlón vagyunk a
maradék kiskutyával együtt, aki most hirtelen "egyke" lett és nem tud
mit kezdeni vele. Igy a 2 kutyám "örökségét" is elküldöm, de minden
tiszta és rendes. Bízom benne, hogy segíteni fog a hideg napokon.

Szeretettel..."

 

"Kedves Csilla!

Szerintem tök jó ötlet ez az email-küldözgetés, a helyedben évente többször is megcsinálnám, hogy ne feledkezzenek el a problémáról...Mondjuk kari előtt érdemes lenne, akkor úgyis mindenki jobb hangulatban van...
Szia..."

 

 

"Kedves Csilla!

Én is imádom az állatokat, és most, hogy általad alkalmam nyílik
tettekben is ezt kifejezni
, szeretném megtudni a részleteket.
Amit akár már holnap is tudok vinni, akár a menhelyre közvetlenül, azok
megleg holmik, takarók, ágynemű, pulcsik stb.
És ha bármilyen más segítség kell abban is tudok segíteni, de igazából
az tetszett meg a leveledben, hogy nem egy bankszámlaszám volt megadva,
sajnos a tapasztalatok azt mutatják, hogy a pénz nem jut el a
kutyusokhoz."

 

 

"Kedves Csilla,

ezért is kérdeztem, hogy megoldható-e, nálam még a mélyhűtőben elfér.
A váciakkal felveszem a kapcsolatot, igazán nincs messze, elvisszük oda,
Most akkor csak nem romlandókat viszünk Önökhöz,
nem sok mindent, ám az is valami, úgy gondolom.
Most csak pár órám van, két munka között, de ez az idő éppen belefér.
Természetesen szívesen segítek gyógyszer, stb ügyben, ám állatok
gyógyítása terén csakis a saját állataink ügyeiben van némi gyakorlatom.
Persze szívesen, ami az én látókörömbe belefér.
Hárításról az Ön részéről semmi szó nincsen, hiszen ez a dolog egyszerűen
a munkamegosztásról szól.
Pomáz, Esztergom, Gyömrő, stb ezek is szóbajönnek, ha kapok konkrét nevet és tel.számot,
mint most a vácit, akkor ezt rögzítem, és előre egyeztetem személy szerint azokkal, akikhez viszem,
tőlük a címet is megkapom. Eddig családon belül osztottam szét a mélyhűtött ételt a kiskutyáknak, ott
azonban - milyen szerencse - épp nemrégiben oldódtak meg ezek a dolgok, mert a családon belüli ebéd-előfizetéssel
a kutyusoknak is több jut a maradékokból, nem nekem kell őket (is) ellátnom,
így felszabadult ez a "keret", ami most a nélkülöző kutyusoknak jól jön másutt.
Télen-nyáron jövünk-megyünk kicsit kirándulni, így nem nagy feladat, ha havi 1x az összegyűlt
dolgokat hol ide, hol oda elvisszük, olyankor bizonyára akad majd gyógyszer is, amiket
időközben be tudunk gyűjteni.

A listát (gyógyszerekről) ha megkapom, vagy akéár e-mailben is lehet,
ha esetleg péntekig nincs még a kezében, akkor természetesen részben reagálni is tudok rá,
részben egyik-másikat szívesen beszerzem, amennyiben olyan lehetőségem adódik.
Ha nem, akkor is szólok, mert az ígéreteimet megtartom, ám fölöslegesen nem ígérek semmit.
Sok Szerencsét és JÓ Egészséget kívánok, kitartást, Szeretettel üdvözlöm..."

 

"Kedves Csilla!

Köszönöm válaszod.
Úgy látom, itt a közelben, Esztergomban is van egy menhely. Mindenképpen szeretném, ha a legrászorultabb kutyusokhoz jutna el, amire szükségük van. Bár talán menhelyek között nincs is ilyen, minden árva kutya ugyanolyan rászorult. Tehát összegyűjtögetek annyi száraz kenyeret, amennyit tudok, és ruhákat is nézek mindenképp (a szívem szakad meg egy hidegtől reszkető kutyus láttán), és igyekszem majd Esztergomba eljuttatni. Persze ez is csak autóval lehetséges, de megpróbálom megoldani. Ha ez nem sikerül, ezen a címen bármikor zavarhatlak ezügyben?

Nekem is van egy kutyám és három macskám (a kislányom mellett), és borzasztóan felzaklat, ha szenvedő állatot látok.
Köszönöm mégegyszer..."

 

"Szia Csilla!

Meghatódva olvastam leveled és néztem a kutyusok fényképeit a kutya menhelyekről. Párommal elhatároztuk, hogy segítünk. Tudunk adni tálakat, rongyokat, meleg ruhákat, száraz kenyeret és még körbe nézek ismerőseimnél is.
Egy kérésem lenne nekem is; szeretném átadni az adományokat úgy, hogy ne lássam a kutyusokat, mert akkor mind hazavinném, zokogva.
Kérlek, tájékoztass arról, hogy mikor, hol tudnánk átadni nektek a sokmindent.
Ui.: Jövő héten kapok fizetést, akkor még tudok venni és főzni nekik kaját is, ha szükséges.

Várom mielőbbi válaszod.
Üdv...."

 

"Csilla,

örülök, ha szabad ezt mondanom, hogy nem győzitek a dolgot, ez az jelenti, hogy tényleg megmozdult egy kisebb tömeg. :))
A solymári cím nekünk tökéletes Csillaghegyről jövünk. Csak még 1 kérdés: Hogy vagytok ott? Van vmi rend ami szerint lehet menni, akár hétvégén, vagy hétköznap munka után?
Köszönöm, a menhelyek címét, de Ti jobban tudjátok szerintem, hogy ki, kik szorulnak rá a legjobban. (szerintem mindenki, aki menhelyen kell, hogy éljen, de mégis) Ráadásul én csak oda vinném, de be nem szívesen, mert megszakadna a szívem, és nálunk nem fér el (egyenlőre) több állatka. :(("

"Küldjük, nyomtatjuk, sokszorosítjuk, és elkezdtünk gyűjteni.

DOBOZOKAT, hiszen ez is jól szigetel a hideg ellen.
ÚJSÁGOKAT szintén szigetel, esetleg tüzelőnek is jó, főleg, amikor már
szennyezett és alomként nem használható.
KENYERET és más ételmaradékokat (befagyasztva).
Ismeretségi körből szintén, amiket ők tudnak hozni, adni.
Vitaminokat, amik jók lehetnek a kutyusok erőnlétének fokozásához.
Körülnézünk többfelé, ismerősök, barátok körében is, hátha másoktól is
tudunk még szerezni ezt-azt.
Száraz kutyahamit vásároljunk-e vagy pl. tésztaféléket, rizst, amit főzni
lehet.
*
KÉRDÉSEM:
Hogyan, hová, kinek tudjuk elszállítani, vagy ha nagyobb mennyiség összejön,
érte jön valaki ?
Ha címet kapunk, szívesen odavisszük saját kocsival, főleg hétvégén tudjuk
megoldani. Gyömrő sem akadály természetesen.
Javaslat: Gyömrőn működik egy nagyon szép és új Öregek Otthona.
Egyre bővül. Hátha ott lenne olyan kapcsolatépítési lehetőség INKÁBB SZEMÉLYESEN KELLENE
KEZDEMÉNYEZNI !
az Intézet vezetőségével, hogy ételmaradékot, ruhaneműt, esetleg pár
forintot stb ők is gyűjtenének?
Vagy akár 1-2 kiskutya házőrzőként meghúzódhatna ott, ha megfelelő hely van
rá.
A menzákkal is talán ételgyűjtésre fel lehetne venni a
kapcsolatot.
Nekik is jobb, ha nem kell annyit "moslékolni", és jó helyre, éhes szájakba
megy.
*
Munkatársaim, ismerőseim, barátaim, családtagjaim szintén gyűjtenek, azokat
én a sajátjaimmal együtt kezelem,
ezeket a saját gyűjtéseinket szívesen elszállítjuk. Másban, valamint fizikai
és más munkában nem tudunk résztvenni.
Szórólapokat osztogatunk a pácienseinknek is, hogy ők is tudjanak erről és
csatlakozhassanak.
*
Drukkolunk a kutyusoknak, és Mindazoknak, akik ebben az Életmentő és
Lélekmentő munkában
résztvesznek.
Tudom, hogy minden icipici segítség is jól jön mindig, és nem csak télen, de
akkor leginkább.

JÓ Szerencsét és JÓ Egészséget, várom a választ a teendőkre és a Legjobbakat
kívánom:
xy és családja (beleértve a kutyákat és a macskákat is...)"

 

"Szia Csilla!

Én xy vagyok, hozzám is eljutott az e-mailed, amelyben segítséget kérsz a kutyák téli átvészeléséhez.

Megnéztem a képeket is és az a kérdés merült fel bennem, hogy miért zárják ilyen kis helyre be az állatokat? Egy ici-pici ketrecben 5 kutya összesűrítve. Nem lenne jobb nagyobb területen tartani ezeket a kutyákat, ahol igaz ugyan, hogy többen lennének, de több helyük lenne a mozgásra is? Vagy ez azért nem lehetséges, mert összeverekednének rendszeresen? Mert valószínűleg több kicsit helyiség helyett kevesebb nagyobb egyrészt kevesebb pénzbe kerülne, a fennmaradót pedig lehetne másra fordítani, másrészt tágasabb lenne a kutyáknak.
Persze lehet, hogy hülyeség, amit kérdeztem és meg van az oka, hogy miért így tartják az állatokat a menhelyeken - hiszen az egészen nyilvánvaló, hogy azok az emberek, akik a menhelyeket üzemeltetik, ott dolgoznak, megpróbálják a keveset, amiből gazdálkodhatnak úgy felhasználni, hogy az állatoknak a lehető legtöbbet hozzák ki belőle -, de így tudatlanul azért felmerült bennem a kérdés.

Egyébként ezeknek a kutyáknak hogyan telnek a napjaik? Kiengedik őket a ketrecekből, van rá kapacitás, ember, energia, stb., hogy foglalkozzanak velük?

Ha válaszolsz, előre is megköszönöm, ha nincs rá időd, akkor is sok energiát kívánok a feladathoz, amit magadra vállaltál!
Szia..."


"Kedves Csilla!

Mint sokan az országban én is megkaptam a kör email-edet, hogy ha tudunk
segítsünk a menhelyeken élő állatoknak.
Én egy kis gyűjtést szervezek itt a falumban. (Sárkeresztes, Székesfehérvár
mellett.)
Száraz kenyeret is próbálok szerezni a helyi boltból.
Tudnék adni papírdobozokat is, amikre a kutyusok szintén rá tudnának
feküdni."

 

 

"Csilla,

Természetesen tudom tárolni, amíg kell. Legalább már be van csomagolva, több lett mint gondoltam: 3 kartondoboz, 2 zsák (és van egy szatyor cipő - gondolom - játéknak is fel lehet használni. Az én két kutyám szeret cipővel játszani.) Ha majd megoldható lesz a szállítás, igyekszem körbe kérdezni az ismerőseimet, szomszédokat is. Sajnos mifelénk már nem nagyon kell kutya, mert minden háznál legalább kettő van. Hozzánk is beköltözött - szó szerint - egy kis fekete "ördög", aki miatt át kellett építeni a kertet (mert az öreg kutya nem szereti a konkurenciát). De értük bármit! Ha kell, a házat is átépítjük!"

 

"Kedves Szabó Csilla!

Egy e-mail érkezett hozzám amiben a kutyusok részére kérsz dolgokat.
Talán tudok egy keveset segíteni. Az én kiskutyám meghalt júliusban, s
mivel Ő még mindig nagyon hiányzik, nem szántam rá magam másikra,
így maradt egy két dolog utána. Fésűt, kefét, játékokat tudok adni,
kiegészítve ruhaneművel. Pl.pamut pólók, egy két frotirtörülköző, ha
megfelelnek. Még körülnézek, hátha találok használható dolgokat.
Egy gond van csak, érte kellene jönni. Ha érdekel az ajánlat írj vagy
hívj a ... számon.
xy"

 

 

"Kedves Csilla !

Nagyon szeretem az állatokat, és borzasztóan sajnálom a menhelyen és az utcán élő kutyákat. Én a gazdájukkal tenném meg ugyanezt. Használt ruhával tudok egyenlőre segíteni, igaz, nem nagy mennyiség, de talán ez is segítség.

Üdvözlettel..."

 

"Kedves Szabó Csilla!

Továbbítás útján kaptam meg e-mailjét, és mint állatbarát rögtön
válaszolnék is rá. xy vagyok az xy Kollégiumának
tagja. Kollégistaként nap mint találkozom a konyhában száraz kenyérrel és
egyéb olyan étellel, ami megmaradt és senki nem eszi meg.

Ezeket nagyon szivesen felajánljuk az állatoknak.
Javaslatként mondom, hogy amint összegyülik nagyobb mennyiségü kenyér
és/vagy étel jeleznék e-mailben vagy mobilon és akkor el tudják vinni.
Sajnos a kolinak nincs autója, így a szállításban nem tudunk segíteni!
Amit még fel tudunk ajánlani, müanyag edények, és még körülnézek mert más
most nem jut eszembe!

Várom válaszát...
Üdvözletel,
xy Hallgatói Önkormányzatának elnöke"

 

"Szívesen segítenék, hiszen az ember szíve elfacsarodik, ha a sok kitett állatra gondol. Attól tartok azonban, hogy 1-2 régi pulóveren, anyagdarabon esetleg néhány műanyag edényen kívül többre nem futja a segítségemből, ugyanis 30 m2-en élek, és 3-4 havonta mindig átnézem, hogy mit lehet kipakolni a lakásból, hogy elférjünk. Ezt a néhány dolgot azonban nagyon szívesen adnám, kérlek tájékoztass, hogyan (hova) juttassam el őket.
Üdvözlettel..."

 

 

"Szia Csilla!

Nagyon aranyos vagy, és nézem ezeket az oldalakat kitartóan. Kicsit nehezen viselem el, hogy ennyi állat éhezik a földön, különösen úgy, hogy ezeknek a kutyáknak, macskáknak stb... a nehéz sorsáról mi emberek határozunk. Ha úgy tartja kedvünk szeretjük őket, és ha úgy tartja a kedve néhány embernek, akkor az utcára teszi az állatot. Nekem is van kutyám (több is volt már), meg cicám, akit az utcáról mentettünk meg tavaly télen. Érzékenyen érint az állatok szenvedése. Az a baj, hogy nemcsak a magukra hagyott állatok szenvedek, hanem az egész természet.
A gyűjtésünk zajlik, valószínűleg a jövő hét vége felé jelentkezem majd, hogy megyünk. Előtte hívlak majd, hogy hova menjünk, és hova vigyük az adományokat. Gyűjtünk ruhákat, kutyakaját, teniszpálya mellől labdákat (a gondok segítségével), mindenki úgy segít, ahol tud.

Jó hétvégét nektek..."

 

"Kedves Szabó Csilla!
Elszoruló szívvel olvastam az e-mailt. Használtruha boltom van, nálam mindíg marad meg ruha. Eddíg vidékre vitték el szétosztani, de most szívesen odaadnám önöknek felhasználásra. Egyeztetés után1-2 zsáknyit mindíg össze tudok szedni. A szárazkenyeret is idővel össze tudom gyűjteni. Kérem jelentkezzen, hogy megbeszéljük a részleteket.
Üdvözlettel..."

 

"Szia!

Többszörös áttételen keresztül kaptam egy levelet, amiben adomány
felajánlást kértek a menhelyi kutyusoknak. Én xy kutyákat
tenyésztek és emellett négy keverék kutyust is gondozok.

Sajnos adományt nem tudok felajánlani, de ha elfogadod, akkor a
tapasztalatomat megosztom veled.

Téli hidegben még rövidszőrű kutyusoknál is bevált, hogy a kutyaházat
egyharmadáig megtöltjük búzaszalmával. A kutyaház bejáratához
ezért egy lécet célszerű még szögelni, hogy a ki-be járkálásnál ne
szóródjon ki nagyon a szalma. A búzaszalma nagyon rugalmas, jól
tartja a meleget és könnyen szárad, ha vizesen vagy havasan fekszik
is bele a kutya, hamar kiszárad, és a kutya mindig tiszta és illatos lesz
tőle.

Ha nincs kutyaház, akkor a fedett kennelben megteszi egy 1m x 1m-es,
15 cm magas deszkákból összeszögelt keret, amit teljes
magasságában megtölthetünk szalmával. Ebbe két közepes testű
kutyus is elfér, vagy akár 3-4 kisebb testű.

Ha alom születik, akkor is sokkal jobban beválik a szalma az
elletőládában, mint bármilyen meleg ruhanemű, ugyanis a szalma
nagyon jól jön, ha vizesek a kutyák, mert könnyen megszáradnak
benne. Nem vizesedik át úgy, mint a ruhanemű, amely megőrzi a vizet
és így nem megfelelő, mert könnyen átfáznak a kutyák rajta. A
búzaszalma, ha az ember egyszerre jó sokat tesz az ólba, vagy a
keretbe, egész télen kitart.

Nem tudom, hogy az általatok patronált menhelyek hol találhatók, de
búzaszalmát szinte bárhol be lehet szerezni.
A mi 12 kutyánknak télire 10 bála szalma bőségesen elegendő.
Bálánként kb. 400-500 forintért szoktuk venni. Bolhaporral érdemes
beszórni a szalmát, mert ők is szeretik a meleget.

Remélem ezt a csekély segítséget használni tudjátok.
Sok sikert, és igyekszem támogatókat szerezni a munkátokhoz.
Üdvözlettel..."

 

"Szia.
Hétvégén összeszedek mindent ami van otthon és használható. egy kefém van csak de rongyok akadnak bőven. Teljesen kiakaszt ez a dolog úgyhogy továbbküldtem mindenkinek a mélt akinek tudtam és megpróbálok mindent. Hova lehet vinni a csomagot?
xy"

 

"Kedves Csilla,

Olvastunk a menhelyről szóló e-mailedet, és szívesen gyűjtenénk a kolléganőikkel a kutyusok részére takarókat és egyebeket, mivel nagyon szeretjük
az állatokat. Írd meg, hogy hogyan juttathatjuk el az adományokat! Esetleg közösen vásárolnánk száraz kutyaeledelt is, és szívesen gyűjtünk kenyeret is.

Üdvözlettel..."

 

 

"Szia!
xy vagyok, 27 éves lányzó, xy kerületi lakos. Megkaptam és olvastam a mail-edet és szeretnék segíteni.
Én a kutyákért "mindenre" képes lennék.Nem bírom, ha egy kutya szenved, nekem is van, ők a mindeneim.
A kutyák a legcsodálatosabb, legtündéribb, legszeretnivalóbb, teremtményei.

Én munkával nem igazán tudok segíteni, mert így is rengeteget dolgozom, alig vagyok otthon, pénzem pláne nincs, de takarót, rossz meleg ruhát, fésűt, edényt tudok adni, csak el kéne jönni hozzám érte. Nekem sajnos nincs autóm."

 

 

"Kedves Csilla!

Szeretnék segíteni és küldeni pár dolgot az egyik menhelynek.
Mikor és hová vihetjük az adományokat?
Ha megadja azoknak a menhelyeknek címét amelyek igényt tartanának ilyen
formában a támogatásra, valamint azt, hogy milyen napokon lehetne menni,
szívesen elvinnénk személyesen a dolgokat, legalább egy kicsit körül is
nézünk ott.

Várom válaszát,
Üdvözlettel..."

 

"Kedves Csilla!

Eljutott hozzám is a segítségkérő e-mail és nagyon szeretnék segíteni. Szétnézek otthon és minden
használhatót szeretnénk odaadni.
A kérdésem csak az, hogy hova vigyem?
És fizikai munkában is szeretnék segíteni. Igaz, hogy falazásban nem vagyok otthon, de
biztos akad nekem is valami.
Nagyon szeretem a kutyikat, és nagyon szeretnék segíteni.

Üdvözlettel..."

 

"Kedves Csilla!

A címem xy. Jó lenne, ha minél előbb
összejönne a körjárat, mert nagyon hideg van már éjjel és hajnalban.

Várom jelentkezésedet, ha lehet, addig még mepróbálok a házban
összeszedni száraz kenyeret is. Nálunk nem sok marad, s azt eddig a
fiam bevitte a munkahelyére - az Állatkertben dolgozik a teveházban -,
ugyanis a kedvenceinek a legfinomabb csemege a száraz kenyér.

Bocs ha hosszú voltam,üdv..."

 

"Kedves Csilla,

Hozzám is eljutott az e-mailje és felvetődött bennem, hogy tudnék én is segíteni egy-két dologgal.
Néhány hónappal ezelőtt vettünk rengeteg macska konzervet a kiskutyánk részére.
Eszi a jószág ugyan, de ekkora mennyiséget egész életében nem fog tudni megenni.
Nem tudom baj -e az, hogy macskaeledel, nem pedig kutya. A másik, szerintem nem olyan nagy probléma, hogy a szavatossága néhány hónapja lejárt. Nálunk a családi macskák és kutyák is eszik, konzerv nem romlik meg.

Szóval a kérdés az, hogy ezt elfogadják-e, illetve ha igen, hova kellene vinni az adományt?

Üdvözlettel..."